Bűntudat [antikvár]

Mondják, hogy van egy bűntudat, amely előbb, vagy utóbb a "tett színhelyére" visszahajtja a bűnözőt. Lassan csírázó mag ez, bár sűrű bozótokban kiterebélyesedő, nyomasztó álmokat eredményező, éjszakákat nyugtalanítással telítő, lappangó és békét nem hagyó. A gyilkos, a kerítő, a romboló és szegényeket elnyomó bűntudata ez, akiben még éledezik azért egy szemernyi tisztaság; a hamiskártyás, a gyújtogató és a megalázó bűntudata, népet alig emberszámba vevőé és emberi haladást gátolóé. Az elkövetett bűnnek erről az elementáris hatású tudattá válásáról beszámol az irodalom is, hogy csak Rodion Raszkolnyikov tanuló példáját idézzem a sok közül, aki nyugalmat nem lelő állapotában hetekkel a gyilkosság után visszalopódzik a Szénapiac környéki házba és éjnek idején becsönget áldozatai már elhagyatott lakásának ajtaján. Alig állítható, hogy tisztán tudatosított lenne ez az állapot, feltáratlan és kibogozhatatlan gyökerei mélybe és messzire nyulnak, az öntudat sötét barlangjában.