Camillo, lesz még tavaszunk?/Denevértánc [antikvár]

Élned kell, mert élni születtél. leéled a néhány évet, azután megpihensz, megnyugszol, hosszú, nagyon hosszú pihenésben. - Ha sírnod dell sokat, vígasztaljon az a tudat, hogy vége lesz; ha pedig kacagással van telehintve az életed, gondold meg, máskép is lehetett volna s hogy máskép is lesz. A végén mindegy lesz, - sírás volt-e vagy kacagás. Halálveríték fog a homlokodra ülni s valahol egy kuvik madár fog beleberzenkedni az éjszakába. Vége lesz. A függöny lassan legördül s a színpad, amelyen játszottál, álmaid, vágyaid, érzéseid világa üres lesz. A sötétben, - mely akkor olyan rémes lesz, mikor benne fogsz feküdni - valaki lángot fog gyújtani. Ijedt lángú, bágyadt világosságot s a rezgő fénynél arcodra fog nézni, behorpadt, zöldes arcodra. Hinteni fog rád szentelt vizet s aztán halkan beteszi az ajtót s futva távozik. S te egyedül maradsz, üveges szemeddel a messzibe nézve... Egy éjjeli lepke meg kusza röppenéssel tested körül fog szállni s kint valahol éj-felet fog énekelni az éjjeli őr: - "Emberek, embereke ébren aludjatok, - ne vívjon a halál győzelmet rajtatok. - Eljön a hajnal az éjszaka után - csak vigyázzatok, ne légyen folt a nászi ruhán..."