Carlotta Torresani [antikvár]

IjJLJU 1VL/JLJAz eredetELSŐ FEJEZET-Doktor úr! Lunati doktor úr!Közvetlenül az ablak alatt kiáltottak. Rögtön utána megdöngették a csengőt helyettesítő kopogtatóval a ház ódon, rézszögekkel kivert kapuját.Lunati felriadt álmából. Egy pillanat alatt teljesen éber volt. Kiugrott azágyból, felrántotta a folyosóra nyíló ajtót, kiáltozva élesztgette az álomszuszék cselédleányt és gyorsan kitárta a zöldre mázolt, kissé bedagadt zsalugátereket. Odalent, a virágba borult oleanderfák között megpillantotta aTorresani ház szolgájának nyeszlett kis alakját.Silvio felfigyelt a hevesen kitaszított ablaktáblák zörejére. Hátralépett ésfelemelte a fejét.-A grófné - lihegte, amint megpillantotta az orvos jól ismert arcát. -A grófné Tessék azonnal velem jönni, doktor úr amilyen gyorsan csaklehet! - Futott az egész úton át, a kikötőtől idáig, hegynek felfelé. Mostkimerülten támaszkodott a ház falához.-Megyek - intett Lunati. Visszalépett az ablaktól. Fojtottan szitkozódottés öltözködni kezdett. Éppen el akarta hagyni a szobát, amikor Emília kicsitkinyitotta az ajtót és beszólt. Kérdezte, milyen műszereket csomagoljon be.A doktor követte leányát a rendelőbe. Emília nesztelenül, gyorsan mozgott a villogó műszerek közt.-Ugye, túlságosan korán kezdődik? - kérdezte apjától.Lunati nem felelt mindjárt. A fiatal leányok nagyon is sokat tudtak megezekben a csúnya, háborús években - gondolta magában -, főként olyasmit,amitől az ember szívesen megkímélte volna őket. De hiába: mióta a tapasztalt ápolónőket kivezényelték a harctérre és a front mögötti hadikórházakba,Emília volt az egyedüli segítsége. Biccentett válasz helyett. A gondterhesárnyék, amely akkor suhant az arcára, amikor váratlanul megpillantotta Silviót, most még sötétebbre színeződött.Kicsit később, miközben áthaladtak a kerten, néhány rövid utasítást adotta leányának.