Cigányok [antikvár]

Kegyetlen tél van. A fagytól megroppantak a parti fák és a hasadozó Tisza jege úgy peng, mint a cimbalom húrja. A jegenyék mégis kevélyek, mint megannyi mesebeli királyok, a fűzek alázatosak, akár a koldusok. Az egyik szakállas fűz odvas derekát egy fejércseléd éppen most tárta föl mérges szekercéjével. Garabolyát odaszorítja combjával a nyílás alá, hogy az odvas fa hulladékát belesöpörje. Vigyázkodva csinálja; hallotta már, hogy a vastag fák odvában kígyók szoktak tanyázni. Valahonnét kútgémnyikorgás hallatszik. A fejércseléd riadtan fölveti a fejét és leereszti a garabolyt. Figyel a Bukrospart felé. Sebtében ernyőt csinál két tenyeréből, előbbre lép felemás csizmájában és úgy kémleli a tájat. A kútgém ismét nyikorog. Harmadszor is. Az asszony hirtelen kigombolja foltos bekecsét és a szekerce nyelét beszúrja szoknyája korcába, majd ösztönösen fölkapja garabolyát és leiszkol a jégre...