Colorado [antikvár]

Részlet a kötetből: "A vonat úgy tekergődzött át a zsenge fűtengeren, mint egy kurtafarkú és bágyadt kígyó. Az egyetlen vasúti pályatest, melyre alig mintegy tíz évvel ezelőtt helyezték el a vágányokat, még nem készült el teljesen, de különösen azok a részei nem, ahol a töltést a víz kivájta és így minden évben rendbe kellett hozni, másutt pedig az időjárás feldudorította a pályatestet; mert ez az időjárás szélsőségesen változékony, télen a hőmérséklet 0 alatt 30°-ig süllyedt, nyáron 110°-nál is feljebb szökött és hatalmas, vadsodrú áradások váltakoztak mindent kiszikkasztó aszályokkal. A vonat csaknem két nap óta kihalt pályokon gördült tova, fák sehol nem voltak láthatók és a földet csak koranyári zöld fű fedte, mely az óceán vízéhez hasonlóan fodrozódott és hullámzott, valahányszor csak a szél játékosan végigsuhant rajta. A vonat utasai majdnem két teljes napon át, vízfelvevő állomásokon és rakodóhelyeken feltűnt néhány ír és kínai kivételével, csak három emberi teremtményt láttak, akik némi eleven színnel tarkították a terjedelmes és egyhangú tájképet - egy férfit és egy nőt, akik egy vályogkunyhó előtt álltak és kezüket ellenzőként tartották szemük elé, hogy az elhaladó vonatot jobban meg tudják figyelni, és egy magányos lovast, aki egy foltos indiai pónín ült és egy patak kiszáradt medre mentén valamerre a naplemente felé ügetett. Egyszerre csak a végtelen fűtengerből kiemelkedő egyik alacsony domb tetején vagy egy tucatnyi bölény tűnt fel, utolsó maradványai egy kihaló fajtának. A levegő, ha egyáltalában szó lehetett arról, hogy némi mozgás leng benne, olyan volt, mint kemence nyitott ajtaján kiáradó forró lélekzet.