Convoy a láthatáron [antikvár]

Részlet a könyvből: Hóviharban Noha kora délután volt, a félhomály már nyári éjszaka sötétjére emlékeztetett. A hajó nyugtalanul hánykolódott horgonyán a süvítő szélben. A kötélzet vad hangversenyt rendezett, a vastag árbóckötelek mély basszusban zenéltek, a vitorlakötelek hárfáján magas hangon játszott a szél. A hó már olyan vastagon takarta a fedélzetet, hogy a tárgyak körvonalai elmosódtak. A fedélzet elején lévő négyszögletes iránytűláda most kis kerek halomhoz hasonlított, a bakra felcsavart kötelek pedig fehér cilinderekre emlékeztettek. Az őrség tisztje a hidegtől reszketve húzódott meg a keresztárboc oszlopai között kínálkozó kis fedezékben, míg a hóborította fedélzet túlsó részén néhány szerencsétlen matróz kuporgott a magas hajópárkány alatt, de ott sem találtak védelmet a vihar elől. A parancsnoki hídon két tiszt tűnt fel. A tombol szélvihar miatt kezükkel tartották sapkájukat fejükön. Az alacsonyabb és soványabb feltűrte nagykabátja gallérját is és kabátját ösztönös mozdulattal összébb húzta mellén, hogy így is védekezzék a metsző hideg ellen. Amikor a félhomályban megszólalt, fel kellett emelnie hangját, annak ellenére, hogy mondanivalói bizalmas természetűek voltak, különben társa nem értette volna meg szavát: - Ez a legkedvezőbb alkalom, Peabody!