Csak a madarak [antikvár]

Prológus - El kell mondanom valamit - Mara lélegzetét egy pülanatra zöldre festi az abszint. Egyedül ülünk az asztalnál, a többiek a pultnál támaszkodva várnak italukra. - Én ezért a svéd utazásért cserébe egy sokkal hosszabb és merészebb belső utat vállaltam magamra. Svájcban nem szállodát takarítottam, hanem prostituált voltam - egy levegővel mondja ki, határozottan és olyan öntudattal, amelyre csak az az ember képes, aki tudja, mit akar, és körmeszakadtáig küzd érte. A neoromán templom órája egy pillanatra megáll, és az idő lassan körénk fonódik. - Az alatt a két hónap alatt több mint száz pasival feküdtem le, mindenfélével. Persze, én választhattam meg, kivel megyek szobára, de tudod, hogy van ez. Szóval, kiu-va voltam egy luxusbárban. Kimondtam. Elképzelem Marát, ezt a törékeny, nagyszemű kislányt, amint fínom koktélokat kortyolgat egy csapat nagymellű, szőke cicababa társaságában, és jólöltözött férfiak stírölik őket kevélyen. Vagy nem. Ki tudja, irúlyen egy luxusbordély. - Tudod, valahogy éreztem, már amikor először meséltél az utazásról. Aztán amikor hazajöttél, volt valami a levegőben, ami közénk áUt, de nem mertem rákérdezrü Hülyén jött volna ki. - Nem mondhattam el. Ilyet az ember nem mond el csak úgy. Hogyan is mondtam volna? És ha néha belegondolok, ez az egész olyan valószínűtien és bizarr, mintha nem is velem 5|