Családmozaik [antikvár]

Most aztán nem lehetett oka panaszra; lett egy szobája, lett egy mostohaapja, mégpedig egy szerethető mostohaapja, és a félévi kémia kettest nagylelkűen feledve, anya megduplázta a havi zsebpénzét. Amint a hurcolkodásnak vége lett, és magára maradt, unottan hátradőlt, lógázta a lábát, közben a sarkát ütemesen nekikoccantotta a rekamié szélének, és szórakozottan hallgatta a beszédfoszlányokat. Nagyanya és nagyapa a másik szobában beszélgettek, bár hangjukat olykor elnyomta a rádióközvetítés - ezúttal nem a távolról nyekergő Szabad Európa, hanem a Kossuth Rádió szólt -, ami, úgy látszik, nem érdekelte őket eléggé. Monoton hangon beszélt a bemondónő, hangja egy ismert színésznőéhez hasonlított, búgó hangú, népszerű színésznőéhez - Erika, Edina, Edit ? - Helka bárhogy is erőlködött, nem jutott eszébe a neve. Aztán elúszott ez a gondolat, maradtak a gondolattöredékek. Moccanatlan volt minden, hiányos, idegenszerű. Összemosódtak a másik szobából átszűrődő hangok. Csak lógázta a lábát, és nézegette a falon a bútorok körvonalait. A bútorokat most vitte el anya. Felidézte mindegyiket. A nagy, háromajtós ruhásszekrényt, a ko-módot, a pipereasztalt, a nagy fali tükröt; vékony kontúrokat hagytak maguk után a falon. De e nélkül is emlékezett, melyik hol állt. A lakásnak ez a nagyobbik szobája, amely a megszokott bútorraktár-jellegét épp most vesztette el, anya elköltözésekor hirtelen tágassá, valahogy értelmetlenül naggyá változott. Nagyapáék is itt