Csapajev [antikvár]

A MUNKÁSEZRED Az állomáson nagy a tolongás. Töméntelen sok a nép. A peronon a vöröskatonák kordonja alig bírja visszatartani a nyüzsgő-zsíbongó tömeget. Ma éjfélkor indul el Kolcsak ellen a Frunze által szervezett munkásezred. Ivanovo-Voznyeszenszk valamennyi gyárából, üzeméből idegyűltek a munkások, barátot, apát, testvért, fiút jöttek búcsúztatni Ezek az újdonsült katonák mosolyognivalóan suták, és legtöbbjük először öltött magára katonaköpenyt; esetlenül áll rajtuk, körös-körül kíbugyorodik, felpúposodik, mint a tészta a dagasztóteknőben. No de, oda se neki — ettől az újoncok még mind igen derék legények! Nézd csak azt, úgy összeszorította basán a szíjat, begy alig bír lélegzeni, s mégis vidáman, hetykén kopog a patkós csizmája: vagy amott azt a másikat, kackiás hanyagsággal, harcedzett katona módján szorongatja esetlenül felcsatolt kardja markolatát, s fontoskodó-komolyan vitatkozik valamin szomszédjával; az a harmadik meg, ott, bal oldalára csatolta a pisztolyt, jobb felől pedig két palackgránát fityeg rajta, a töltényheveder kígyóként tekereg át a vállán, így cikázik az állomás egyik végétől a másikig: harcias külsejét akarja fitogtatni barátai, rokonai, ismerősei előtt A hatalmas, feketéllő munkástömeg leplezetlen elragadtatással nézte őket. — Beletanulnak, komám, ne félj, beletanulnak — mondja valaki. Kiérnek a harctérre, s egy-kettőre rájönnek a verekedés ízére — Azt biszed, tán nem? A harctéren nem bölcsőben ringatják az embert Egyszer csak valamennyien izegni-mozogni kezdtek, nevetve nyújtogatták előre nyakukat, — Nicsak, Tyerentyij, rá sem ismer az ember, a műhelyben szurtos, mint a lámpabél, itt meg bogy kicsípte magát, bej, micsoda piperkőc.