Csatárlánc [antikvár]

Védőborító hiányzik.
Nyilvánvalóvá vált, hogy az aknazáron nem fogunk tudni veszteségek nélkül áttörni. A földben az aknák, szemben velünk a finnek, a hátunk mögött az NKVD géppuskái... Legalább vodkát adnának, ha már éhesen, a hidegtől dideregve kell meghalnunk. Az ezred felsorakozott. Ott álltunk a halálos vezényszó kiadására várva. Ám ekkor valami meglepő dolog történt. Az NKVD katonái megkerülték az ezredet, és előttünk foglaltak állást. Pár perc elteltével egy századnyi dezertőr és egyéb bűnös bajtársunk sorakozott fel előttük. Bűnösök voltak, mert elaludtak a fáradtságtól, vagy loptak az éhségük miatt. Esetleg melegedni akartak egy-egy begyújtott harckocsi tövében. Ami ezután következett, nemcsak a finnek, de a mi képzeletünket is felülmúlta. Parancsszóra a századnyi rettegő katona egymás kezét fogva, az aknazáron keresztül, élő csatárláncot alkotva megindult a finn állások felé. A tömegből régi katonanóta hangzott fel. A politikai tisztek vizslatva kutatták a hang forrását, de egyebet nem mertek tenni, mert az ezred a hátukban volt. Tudták, ha megszólalnak, és véletlen eldördül egy lövés, nem lesz már idő kivizsgálni, hogy ki lőtt... Vártuk, mikor reagálnak a finn oldalról, de az ellenséges állások némák maradtak. Ők sem hittek a szemüknek. A száz katona lassan, egyenletesen, a rettegés arcukra fagyott véres könnyével meneteltek énekelve, és mi velük énekeltünk. Dalunkat sűrűn szakította meg egy-egy aknarobbanás hangja...