Cserepek [antikvár]

Prológus Vasárnaponként anyám, amíg élt, nálunk töltötte a napot. Amikor ebéd után már kiittuk a feketét, mesélni kezdett. Lánykoráról, udvarlóiról, a család sosem hallott tagjairól. Hétrőlhétre hosszú évekig ez volt a legfőbb szórakozása, mi pedig hallgattuk az ismétlődő történeteket, legtöbbször saját gondolataink védősánca mögé bújva. Kisebbik lányom javaslatára aztán fogtam egy magnót, s hetenként egyszer, rendszerbe foglalva, felvettem mindazt, ami a családról, gyermekkoráról, a közeli és a régmúltból emlékezetében megmaradt. Kilencszáz percnyi anyag készült. Fél évvel az után, hogy az utolsó kazettát is kivettem a magnóból, édesanyám nyolcvanhét éves korában meghalt. Holmijai közül előkerült egy okmányokkal, mindenféle irattal, cédulával, fényképpel, igazolványokkal, papírdarabkákkal, egymondatos feljegyzésekkel teli koffer. Levelek a múlt században élt elődöktől, tábori lapok az első világháborúból, a fasizmus dicstelen korszakának írásos emlékei, meg azok a levelek, tábori lapok, amelyeket nekem írtak 1943-44-ben. Anyám féltőn megőrzött minden papirost, s élete során ládányi holmi gyűlt össze belőlük. Cserepek egy család életéből. Nincs szándékomban sem történelemkönyvet, sem családregényt az olvasó kezébe adni. Nem történt lényegében semmilyen említésre méltó esemény családunk történetében. 7