Csevegő múmiák [antikvár]

1. FEJEZET „Vajon mi írjuk a történelmet, vagy maga a történelem ír minket?" - Nagymama utolsó leheletével ezt a kérdést teszi fel önmagának. NAGYMAMA A 19. SZÁZAD VÉGÉN született egy erdélyi családban. Minden felmenője magyar nemes volt, így amikor húszévesen bejelentette apjának, hogy férjhez szeretne menni egy vidéki szolgabíróhoz, apja határozottan felcsattant: - Szó sem lehet róla! Az az ember az Ön rangján aluli! Nagymama néhány hét múlva ismét előállt, hogy közölje apjával: eljegyezték egymást. Az apja, hogy nagyobb súlyt adjon szavainak, feszesen a családi címer elé plántálta magát: - Lányom. Már közöltem Kegyeddel, hogy megtiltom ezt a házasságot. És amikor egy Tálos a szavát adja, azt lehetetlen megmásítani! - Atyám - felelte Nagymama úgy tűnik, Ön elfelejti, én is egy Tálos vagyok! Nagymama kilépett az irodából, és nosztalgiával teli pillantásokkal pásztázta végig az atyja tulajdonában levő bank ékes épületét. Azt gondolta, egyhamar biztosan nem fogja viszontlátni. 't'^ vv ¦ I I , : A TÖRTÉNÉSEK GYORSAN igazat adtak neki. Magyarország 918 éve királyság vok, és erősen ragaszkodott a kialakuk társadalmi rendhez, melyet az arisztokrácia, nagy- és kisnemesség, polgárság és parasztság gúlája alkotott. Nemesnek lenni nem csupán azt jelentette, hogy valamelyik ős fontos szolgálatot tett a királynak vagy a hazának, ami jogokkal és kötelességekkel járt, hanem egye-nességre, bátorságra és nagylelkűségre is kötelezte őt. Az adott szó szentnek számított, így Nagymama pontosan tudta, hogy atyja nem fogja meggondolni magát a házassággal kapcsolatban. Rendes időkben elképzelhetetlennek vagy botrányosnak tűnt volna egy olyan esküvő, ahol az örömapa nincs jelen. 1918 azonban a Nagy Háború utolsó éve vok. A zűrzavar világszerte kihatott még a családok magánéletére is. A Föld nagy részét négy hosszú éven keresztül csatatérnek használták, ami mintha megkövesedett volna. Madártávlatból romokat, letarok mezőket, tetemeket vagy füstölő harckocsik, ' I í ' ¦ I í J ' ¦• ' : ¦ r . ' ' f . ' * miié^