Csíksomlyói virágok [antikvár]

Bevezető Könyvünkben két erdélyi ferences atya beszél életéről, a ferences hivatásról, valamint a Szent Istvánról ekievezett Erdélyi Ferences Rendtartomány történetéről az ehnúlt hetven évben. Mindketten átélték a második világháborútól mostanig tartó időszak eseményeit, megpróbáltatásait és örömeit. Vallomásuk az erdélyi emlékirat-irodalom hagyományaihoz illeszkedik, melyben elválaszthatatlan a közösség, a nép és az egyén sorsa, a leírásokat személyes élmények színezik. Életútjuk hasonlósá-gáról József atya a következőképpen vall: „A ferencesek sorsa ; közösségi sors, egymás közelségében élve, együtt tapasztalunk . meg örömet és szomorúságot. Ugyanakkor, egyes társainkkal íj r különösen szoros kapcsolat alakul ki, az életút többször szinte párhuzamosan fut. P. Pap Leonárddal sorstársak vagyunk: a fe-rences élet útján együtt indultunk el, amikor 1946. szeptember l-jén dr. P. Gurzó Anaklét noviciusmagiszter beöltöztetett a rend ruhájába. A noviciátust nagy lelkesedéssel, jó eredmérmyel végeztük. Utána még egy évet voltunk együtt Csíksomlyón, hogy befejezzük tanulmányainkat a tanítóképzőben. Az üldöztetések következtében hosszabb ideig egymástól távol kellett élnünk, mígnem 1953-tól 14 évig ismét egy kolostorban voltunk, a dési lágerkolostorban. Itt, az úgynevezett titkos teológián fejeztük be tanulmányainkat, Márton Áron püspök Leonárdot 1956-ban, engem 1957-ben szentelt pappá. így gyémántmisénk is az egy-mást követő 2016 és 2017-es esztendőben volt. Leonárd atya ma a székelyudvarhelyi kolostorunkban él, gyakran ellátogat segéd-kezni Csíksomlyóra, az én állomáshelyemre." A ferences helytállás, lelkiség életsorsokban tükröződik. A kötetben helyet kapnak P. Hajdú Leánder, P. Daczó Lukács, P Écsy János feljegyzései, így betekintést nyerünk a kolostori élet, az evangelizációs tevékenység mindennapjaiba is. Daczó Árpád, Lukács atya az esztelneki internálásról szólva elmondta, hogy irdndig kedvelte a csillagászatot, ott a csodála- i f f., •i' '.I ' iV, u. í-: I