Csillagok ha kialszanak/Három asszony [antikvár]

Részlet a kötetből:"Lucskos ősz volt, az emberek bebújtak a kis házakba, s az eliramlott nyárról elmélkedtek. Ilyenkor piszkosak a kis városok, az utcák sárosak, még az ujak is, rohamosan kopnak, vedlenek. Az útszéli tar fák idegesen sóhajtanak, a nyári zöldjüket sóhajtják vissza. A lányok, a siető lányok az utcán fölemelik szoknyáikat. A sár miatt. Nincs senkinek se kedve a nevetésre. Lucskos ősz volt. - Tegnap még nyár volt Pesten, - dörmögte Ág. - Idejöttem, hogy mosolyt és derűt lássak. Most bátran visszamehetek Pestre. Egyedül ődöngött a kis város utcáin. Valamikor régen, viruló szüzekkel járt itt, az emberek megálltak, ha észrevették, s a kiváncsiak belebámultak az arcába, vagy megmutatták az ismerőseiknek. Valamikor. A szüzek most gyermekeket ringatnak, a lucskos őszön pedig nem törődik a kis városba szakadt idegennel sem. Ez jutott eszébe Ágnak. Aztán befordult egy kis földszintes házba. A dologgal határozottan tisztában volt. Senki se fog örülni ő néki. Mit is keres ő itt, sáros cipőben, kopott ruhában a lakodalmas nép között? Pedig hivták. Szokásból, ostobaságból hivták, vagy félelemből. A viruló szűz lakodalmát ülték itt, aki szintén gyermeket fog ringatni. De nem az Ág gyermekét. - Bolondság, bolondság, - ez zaklatta az elméjét. - Nem érdemes a hazugsággal foglalkozni."