Csoda minden áldott reggel [antikvár]

ELOSZO HELYETT A VILÁG EGY HANGSZERBOLT Ahogy korosodsz, neadjisten öregszel, mind többször köszönnek vissza életed már elfeledettnek hitt epizódjai, melyek az arcpirítóan tisztes távolságból új értelmet nyernek, és fogódzót nyújtanak az eligazodáshoz. Hozzáértők szerint az összevissza gajdorászó, gagyogó, gőgicsélő csecsemő valójában kísérletezik, a saját hangját keresi lankadatlanul, s mielőtt megtalálná, kipróbál minden lehetséges hangfekvést és hangszínt. Pöttöm kölyök voltam, tudom is én hány éves, s karácsonykor a bőkezű Jézuska kicsiny hegedűvel ajándékozott meg. A mesékből ismert hangszer után „régóta" sóvárogtam, s amikor vég-re-valahára a kezemben tarthattam, úgyszólván a hetedik meny-nyországban repkedtem képzeletbeli szárnyakat csattogtatva, verdesve. Rögvest belefogtam a muzsikálásba, hogy játékommal elbűvöljem a családot, hadd lássa-hallja ország-világ, mit tudok, ám hiába huzigáltam a vonót a nyeszlett húrokon, a hegedű csak nyekergett, vinnyogott, sírós, jajveszékelő hangokat hallatott. Rosszat sejtő szüleim riadtan statisztáltak a jelenethez, tudván, hogy nem kenyerem az önfegyelem, hamar kijövök a sodromból. Nos, néhány percig próbálkoztam csupán, majd a játékhangszert tiszta erőből a földhöz vágtam hisztérikus haragomban és földig érő bánatomban, s még szerencse, hogy a karácsonyfa épségben megúszta. A jobb sorsra érdemes hegedű, szegény, viszont