Csókold meg a csizmám! [antikvár]

ROZSASZAL A PUSKACSOBENA szélfúvásban megtoroklottak a téli havak. Mindenki a farsangi bálra készülődött. Pedig kisebb gondja is nagyobb lett volna ennél a falunak, hiszen háború dúlt kint a nagyvilágban. A rádió és az újságok amúgy is kétkedve fogadott diadalittas jelentéseit teljesen átírták annak a néhány hadfinak a beszámolói, akiknek sikerült sebesülten, nyomorékul, de mégiscsak hazatérniük a muszka front poklából. A falut eddig megkímélte a gondviselés a közvetlen veszteségektől. A szerencsés-szerencsétlen vándor tanúságtevők, amikor hébe-hóba fel-felbukkantak a helyi kocsmában, mesebeli megpróbáltatásokról számoltak be a szavaikat szent borzadállyal habzsoló közönségnek, amely azonban mégsem fogadta kellő komolysággal őket, hiába vallott nekik az irdatlan kopogású faláb, a fekete kalózkötéssel letakart vak szem, a sípoló tüdő hitetlen Tamást is meggyőzni képes, látható, tapintható valósága. Mindenki igyekezett a mesz-sziről jött ember azt mond, amit akar" szentenciája mögé bújva, a hiszem is meg nem is ironikus távolságtartásával viszonyulni a hallottakhoz. A sok kósza hír összezavarta az emberek fejét. Az automata fegyvereikből ezer golyót okádó vérszomjas partizánok sáros-büdös bakancsaikban a mesélők állítása szerint a valódi harcterek földjét taposták, ugyanakkor a táltosok, angyalok, boszorkák lakta hiedelemvilágba is beköltöztek, csak hogy az érzékenyebb idegzetű falusiakat álmukban is kísérthessék. A fél lábát vesztett Józsi, a tüdőlövéstöl köhécselő Sanyi és a többiek, akik e mesebeli lényekkel szembeszálltak, harcoltak, helytálltak és megsebesültek, maguk is valamelyest e rémálmokba menekült, mitikus világ részeivé váltak. Egészen és otthonosan nem tudta visszafogadni őket soha többé a környezetük. Talán ezért is vándoroltak, mint afféle bolygó lelkek, faluról falura, bolondosán hihetetlenné színezett