Csöndes élet és egyéb elbeszélések [antikvár]

Egyedül ültem a vonatfülkében. Újságjaim szétszórtan hevertek az ülésen. És szinte füstöltek és lángoltak a sok világrengető háborús eseménytől. A németek már átrohantak Hollandián és Belgiumot törik. 1940 május. Sok időbe telik, amíg a vonat kattogása eldajkálja bennem azt a sírós, ijedt kis érzést, amit mostanában a legkeményebb ember is érez a lelke alján, ha teleszíjja magát az újságok betűivel. Kinyitom a vonatablakot, hadd jöjjön be egy kis friss levegő. Keserű már ez a fülke a sok cigarettafüsttől is. Az eső elállott, a vonuló felhők alól sokszor kibukkan a késő délutáni nap és lágy fény borogatja a földeket. Szél rezegteti a meghajolt vetéseket. A messzi erdőkből és mezőkből jóillatú üdeség árad a fülkébe. A vasúti töltés melletti fákról madárcsicsergést kap el a nyitott ablak egy-egy félpillanatra, mintha a vonat, futtában, csak az ujja hegyét mártotta volna meg ebben a hangmézben. És aztán kacagva kattog, robog tovább, mint a pajkos gyermek.