Csordás voltam Paraguayban [antikvár]

Lovas ember vagyok, kantárszárhoz szokott a kezem, de azért mégsem mentem vissza Paraguayba. Beugrottam a háború után felpotrohosodott nagy konjunktúra csábításainak és szelíd tehenek helyett kecsegtető üzletek után nyargalásztam. Ezek azonban mint a fékezhetetlen manerók, a szarvukra vették lasszómat - csekély megmaradt tőkémet - és rohanni kezdtek járhatatlan sűrűségek felé, majd leszegezett szarvakkal nekem fordultak. És ha ki nem gombolom presillámat, még fel is öklelnek lovastól együtt. Így hát feláldoztam a lasszót, hogy fel ne forduljak... Magyarán: tönkrementem. Sok mindenről le kellett mondanom, sokféle kedvtelésemet abba kellett hagynom és az évek során oda jutottam, hogy igényeimet mind mélyebbre srófoltam. Szépen megszoktam, hogy mások jobb ruhában járnak mint én. (Ez volt a legkönnyebb.) Hogy mások jó könyveket vehetnek maguknak, míg nekem várnom kell, amíg kölcsön kaphatom azokat valakitől. (Ez már nehezebb volt.) Hogy mások ejtik el a szép őzbakokat, vaddisznókat, míg nekem vadászjegyre sem telik.