Dajkamesék I. [antikvár]

Előszó A XX. század végéhez közeledvén a hírközlő szervek folyton-folyvást ontják információikat a háború borzalmairól, rablógyilkosságokról, gyilkosságokról, betegségekről, társadalmi nehézségekről. Az élet mindennapos gondjairól számolnak be minduntalan. Az ember tele van egyébként is nehézségekkel, gondokkal és megélhetési problémákkal. Ha még ez megerősítést kap minduntalan a környezettől is, akkor nem csoda, ha annyira sok társadalmunkban a kilátástalan, elkeseredett, depressziós ember. Sokak számára talán megrökönyödést kelt, hogy napvilágot láthat egy olyan írásmű, amely tele van az élet minden napos sztorijaival. Ez számos esetben a kétségbeesésből vigasságot, a szomorúságból nevetségeset, az elkeseredésből örömet kovácsol. Több barátom ecseteli, "ha majd nyugdíjba megyek" leírom, hogy nekem milyen keserves, nehéz életem volt, hadd tanuljanak mások is belőle. Én úgy érzem, az életem ugyanolyan volt, mint nagyon sokaké az elmúlt hatvan év során. Ha a keservesnek látszó mindennapok során felismertem az élet jó sztoriját, azt igyekeztem megjegyezni, sok esetben leírni. Az élet múlásával az írások is szaporodtak. Az utóbbi években sok időt töltöttem kórházakban, szanatóriumi körülmények között. Itt a kesergés helyett igyekeztem felelevenítettem a már megszépült múltamat.