Dal a tűzpiros virágról [antikvár]

Részlet a könyvből: Erdőtündér A délutáni nap látogatóban volt az erdős domboldalon. a távolabbi fáknak kezet nyujtott a lombok között és reájuk mosolygott, a közelebbieket meleg ölébe zárta. Az egész lejtő örömtől ujjongott. A langyos szellő déli országokról mesélt regét. Hogy ott a fák mily csodálatosan magasak; hogy milyen sűrű az erdő; milyen meleg a föld; fényesek a falevelek és barnák az emberek, mint az árnyék, s tűz van a szemük sugarában. Az egész erdő feszülten figyelt. A kakuk rászállt a legtöbb piros virággal megrakott fenyőágra, a legpirosabb virágfürt mellé. "Mondj, amit tetszik," kiáltotta; "hiába, sehol sem ujjong úgy a szív, sehol sem oly csengő a dal, mint Pohjola kitavaszodó erdőiben!" Az egész halom bólintott reá...