Dáma [antikvár]

Gyülekeznek a felhők. A déli szél hajtja iszonyú gyorsasággal, iszonyú tömegekben odafent. Alant forgószél alakjában tánczolja végig a pusztát, bele vagdalja sarkát a meddő buczkákba, magasra sodorja, égig kavarja a száraz port, halálsárgára szennyezi vele a violaszín felleget. Az egész levegőég megtelik e homokkal, s a szemek alig látnak egy kőhajításnyira. De nem csak a por, - más valami is eszi a szemeket. Füstje annak a tűznek, a mit esztelen kezek raktak, vagy könnye annak a siralomnak, a mely nem sokára elárasztja az egész országot. Néha meghasad a felhő, egy sugár lövell alá, de rögtön visszaszáll, mert a jelenetek, a melyeket látott, szörnyűk. Kegyetlen játékok, kegyetlen vérontások, kegyetlen alkuk. Örvények, árulások, megölt király, szélütött nemzet. A vígasztalan, sötét, kietlen körkép hátterében, a szélvésztől fölvert porban két madárka hánykódik, két gyenge gyermek. Ez az egész körkép e két kis élet kedvéért készült.