Damajanti [antikvár]

Mikor Damajanti az omló selyemhálón kidugta a fejét, a szeme héja még duzzadt volt az álmosságtól és gyűrűző, szőke haja úgy esett a homlokába, mint valami lángoló zuhatag. Nem látott még, nem is hallott, jóformán csak a szája volt nyitva. Ezt különben mindig nyitva tartotta, mert jó katona mindig fegyverén pihenteti a kezét és Damajanti életének minden perczében készen volt, hogy valakit vagy valamit elnyeljen. Szája, mint a régi udvarházak kapuja: mindig nyitva volt.Az öreg cselédje ébresztette föl.-Itt voltak a Tigris-bői. Damajanti meg sem hallotta. Valami nyávogó, éneklő hangon panaszolta, hogy éhes. A cseléd egy kis asztalkán likőrt állított elébe és apró vajas zsemléket. És Damajanti mindjárt beléharapott.-A rendező volt itt.-Mit akar az a szamár? - kérdezte teli szájjal Damajanti.-Bejelentette, hogy valami hindu, perzsa vagy arab herczeg jön estére az intézetbe s előadás után nálad fog vacsorálni.-Herczeg? - kérdezte Damajanti s a második pohár likőrt emelte szájához...