Daniela nővér [antikvár]

Részlet a könyvből: Dorer Daniela azon tűnődött, miért érzi magát ma ilyen megmagyarázhatatlanul boldognak? Mi váltotta ki lelkéből ezt az eddig ismeretlen érzést? A Tödi csodaszép hegyvidéke? Nem. Ez, aligha. Hiszen utazásai során gyakran látott már ilyen festői képet. Még szebbet is. Nagyon boldog ma! Hogy miért? - talán nem is fontos... Szinte csodálatos, hogy a külföldről érkező riasztó hírek jóformán alig vannak rá hatással. Daniela a nőknek ahhoz a fajtájához tartozott, akik gyűlölik a politikát. Minden politikánál jobban érdekelte, megfogta például egy színes naplemente. Az Alpokban meg valóságos lelkiélmény a búcsúzó nap vérhullatása; ám azért ez sem lehet magyarázat önfeledt jóérzésére. A naplemente ízzó csíncsodái sem bódíthatták el annyira, hogy ilyen ujjongó boldogság töltse el szívét. Igy, egyszerre. És teljesen váratlanul, meglepetésszerűen. Nem értette, hogyan tört rá ez az érzés egyik pillanatról a másikra, s éppen mások jelenlétében, holott eddig csak a magány óráiban, a legmeghittebb percekben sikerült felemelkednie a magasabb szférákba. Csupa tanácstalanság és izgalom volt. Ösztönszerűen megérezte, hogy élete ma fordulóponthoz érkezett.