Daniele Cortis I-II. [antikvár]

Részlet: Szél, eső, fecsegés A billiárdgolyók kétszer, erősen összeütődtek. - Kop, kop! - szólt gróf Perlotti, megfigyelve a golyók gurulását, miközben jobb kezében a krétát, baljában a dákót tartotta. - Uram-teremtőm! - kiáltott fel a szenátor, - Így nem megy. Miféle dákói vannak, Tarquinia grófné? Nem lehet velük játszani. - Hagyja abba! - mondta halkan a grófné, a ki hölgyek társaságában ült ott. - Drága vőm uram, - szólalt meg fenhangon, kitárva karjait, - eleget sürgetem, hogy küldjenek másokat! Perlotti grófné felé fordult, a ki az üvegajtón át kinézve a szabadba, hallgatagon mosolygott. - Nagyszerű! - dörmögött a szenátor. - Huszadszor mondja ugyanezt. Talán azt akara, hogy én csináljam neki a dákókat? - Milyen idő! - jegyezte meg tapintatosan a hölgy. - Félelmetes!