Dávid [antikvár]

Részlet a könyvből:"Isai ifjabbik fia, Dávid a sors kegyeltje volt. Apja jómódban élt, neki magának pedig nagy szellemi képességet, zenei és költői alkotóerőt és feltűnően szép külsőt adott a sors. Ritkaság, hogy kiváló szellemi tulajdonságok ilyen lenyűgöző bájjal párosuljanak. Dávidban ez az összhang valami hetyke önbizalmat váltott ki, amit az idegenek és az öregek nagyon vonzónak találtak, de fivérei és a vele egykorú fiúk zokonvettek. Gyermekkorában kortársai nem nagyon kedvelték, ő a népszerűtlenségre kifelé megvetéssel felelt, magában pedig gyötrődött. Hideg, büszke értelme egész életén át megvetette a tudatlanok bírálatát, de érzékeny művészlelke szenvedett tőle; jellemének sok látszólagos ellentmondása az ilyen ellentétes érzelmek befolyásának tulajdonítható.Dávid késői házasságból született és évekkel volt fiatalabb legifjabb bátyjánál is. Atyja hanyatló erejének sarja volt és szemefénye. Öreg ember görcsösen ragaszkodik az élethez, az öregnek minden kapcsolat drága, ami az élethez fűzi. Ezért az idős apa gyakran legjobban szereti utolsó gyermekét, épségben megőrzött férfi ereje nyilvánvaló bizonyítékát és annak igéretét, hogy még sokáig lesz képviselője az élők világában.