Dávid király [antikvár]

Részlet a könyvből:"Éjszakánként borzongok, fázom, ezért kerítették nekem Abiságot, ezt a fiatal, Súnemből való lányt, hogy osztaná meg velem és melegítené ágyamat. Kedves és szép, formái teltek, bőre sima, mint a zsenge olajbogyóé. Meleg kezével, cseresznyeajkával csodákra képes. Nem taszítja hideg, szikkadt testem, mely alig különbözik egy holttesttől. Csendben és nagy gyöngédséggel gyakorolja a művészetét, mely lehet a jó iskola hatása vagy a természet adománya - rajtam nem segít.Az öregkor - hajótörés. Ha az éjszaka közepén ébren forgolódom, hallgatom Abiság lélegzetvételét és megindulnak a könnyeim.Beszélni nem akar. Talán túl sok kérdés feszíti, amit nem mer föltenni. Visszafogottsága megkapó, ha érzelmes ember lennék, szerelmet olvasnék ki a gyöngédségéből. Természetesen nem az, nem lehet az. Ifjú koromban undorított volna, ha csak elképzelem, hogy egy ilyen lány egy mai énemhez hasonló, ráncos, lottyadt alakhoz ér. Most is érzek sajnálatot, ez elég ahhoz, hogy legalább az agyamat bénító félelemtől megóvjam."