Day háborúja [antikvár]

Részlet a könyvből: Alfréd bajuszt növesztett. A gyakorlatlan szemlélő azt hihetné, hogy ellustult vidéken, minden munka nélkül, de nem így történt. Sőt nagyon is koncentrált, minden egyes szálat átgondolt, megbizonyosodott róla, hogy párhuzamosak és rendben állnak. Eddig egész látványosan haladt: a tiszteletre méltó bozót máris megbízhatóságot, nyugalmat sugárzott. Bizonyos előnytelen vonásokkal, fogyatékosságokkal számolnia kellett: hogy alacsony, hogy a keze nem túl finom, a tonzúrája ritkulásra hajlik, hogy lenyeli a szavakat, mielőtt kijöhetnének a száján, hogy folyton a földet nézi — és aztán ott az a pár kiló felesleg is deréktájban, a kondíció hiánya —, de azért nem olyan vészesen csúnya, nem annyira reménytelen. A fő baj az, hogy fáradt - vagy inkább ingerült, amiért fáradt — vagy inkább belefáradt az ingerültségbe - vagy mondjuk a kettő együtt. Nehezen tudta volna eldönteni. Nem is az, hogy esetlen vagy furcsa, épp ellenkezőleg: Alfréd szelíd volt, értelmes, átlagos, semmi több: de még egy átlagembernek is elege lesz néha, kiakad, és például elvárná, hogy időről időre, mondjuk, legyen választási lehetősége.