De Anyu! [antikvár]

Első fejezet, amelyben az éjszaka kellős közepén sógyurmából görög templom épül. A penészes ínyenc-sajt ehetőbb, mint a tárkonyos bárányfőieves. Szagukénál csak az iskolatáskában rohadó szendvicseké orrfacsaróbb. Ha csendre vágysz, a macskát engedd ki. Remélve, hogy mosollyal az arcodon, békésen alszol Isten markában, leírom neked, mivel telik egy mindennapiságában különleges és különlegességében mindennapi család élete éjszakánként, miközben más, nálunk nyugodtabb természetű ember, hátha pihen már. (Arra gondolok, hogy holnap, amikor olvasod majd, nevetgélhetsz egy kicsit.) Egyébként olyan déja vu érzésem van, noha ez nem is az emlékezet illúziója, inkább laza asszociáció. Kamaszkoromban olvastam a Családom és egyéb állatfajtákat, s hát be kell vallanom, egyáltalán nem tűnt szórakoztató és falnivaló olvasmánynak. Később kellett ismét elővennem, hogy elolvashassam egy röpke, nevetős délután. A Mézga családot is jó volt esténkénti tízperces adagokban megnézni a gyermekekkel. Mindkettőn - noha semmiképpen se akarnám a magam tapasztalatait egyikhez sem viszonyítani - lehetett nevetgélni, s azt mondani, hogy mégiscsak jó dolog ez a mintha-világ, mert képes megmutatni a lényeget. De valójában ilyen nincs. Holott épp azért tűnik most olyannyira ismerősnek, mert talán-talán mégis van ilyen, és nem délutánnyi nevetős olvasmányként, tízperces rajzfilmként, hanem olyan állandóan visszatérő állapotként. Szóval Férj (így nagybetűvel, mert mégiscsak férj) alszik, kisfiam alszik, lányom korábban bejelentette telefonon, hogy most éppen a bentlakásban alszik, merthogy igen későre jár, és nincs pénze taxira. (Mi az, hogy taxira, és mi az, hogy neki nincs, épp most senkinek sincs egy banija se. Mondta ugyan férj délután - amikor éppen nem aludt —, hogy neki talán tán még akad három leje, de egy napja mintha háromszáz lett volna. S még a nadrágja jobb zsebében is megnéztük, hisz a múltkor azért nem találtuk az elkallódott pénzecskét, mert az éppen a jobb nadrágzsebben lapult, miközben férj váltig hajtogatta, hogy ha a balban nincs, akkor nincs, mert ő csakis és mindig oda, a bal oldali zsebbe szokta tenni. Mondom én, hogy egy rendes férfiembernek kellene hogy legyen szép bőr pénztárcája, mondja erre, de kedves, minek? És hát ki a fene tudja a pénz furcsa és eltűnős útjait nyomon követni. Azért mégis kikotortunk nadrág- és kabátzsebet, táskát meg miegyebeket - lásd a hét krajcárt, szép kis történet ugyan, de némileg már idejét múlta, mert a mi házunkban még egy becsületes varrógép sincs, aminek jó, garasokat rejtő fiókja lenne, s errefelé mostanában már a koldus se jár. Tehát lányom emiatt most éppen kihál a bentlakásban. Mondom is neki, hogy Úristen, hogy te kihálsz, azt még/már elviseljük, de lehet-e csak úgy a bentlakásban aludni, merthogy iskolai szabályzat és egyebek, mi lesz ebből? (- De anyukám! — Na jó.) Tehát miközben itt számolok, csak amúgy fejben, mert minek ide könyvelés, kijön a nagyfiam, hogy fényképezkedésre, ballagásra vagy micsudára kéne valami pénzt 5