De szép az élet [antikvár]

Részlet: DE SZÉP AZ ÉLET! Jó-délelőtt van már, sétálgatok céltalanul a Városmajorban s novemberi szél hárfáz a nagy fák ágai között. Olyan idő van, amikor melegebb kabátba igyekszik bújni mindenki, mert a Jánoshegy rövidesen hókucsmát fog venni a fejére. Szép ez a másvilág felől zúgó szél, az ember azonban önkéntelenül arra gondol, hányan didereghetnek ebben a hűvösre fordult időben? Bandukolok a novemberi délelőttben, a felhő mendegél, valamerre a zöld Szepesség felé s kékben szikrázik az ég... Hamarosan le fog hullni az első hó : ez bizonyos. S amint járkálgatok az elhagyott parkban, magános embert pillantok meg az egyik padon. Valami levelet tart a kezében ... Szegény lehet az istenadta, mert kiskabátban van. Eltűnődve pipázgat: mintha tudomást sem venne az időjárásról. Kiskabát van rajta, fején félig-elnyűtt posztókalap s a két lábán két olyan cipő, amely másé lehetett valamikor. Időálló, cserzett a nyakbőre: akár egy indiánnak. Lehet úgy hatvan esztendős. Amint egyvonalba érek vele, köszönök neki: - Adjon az Isten! - Adjon az Isten minden jót! - köszön vissza szolgálatkészen.