Deák György, a bérkocsis [antikvár]

Részlet a könyvből: SZÉP JÚNIUSI DÉLUTÁN Deák György, az atléta termetű fiákeresgazda, három nagy fiával haditanácsot tartott: - Azért nem kell megijedni - mormogta oroszlánkodó hangján. - A villamos: csak villamos, nem gummirádlis. Verje meg az Isten, aki kitalálta. A mi kezünkből szeretnék vele kiütni a kenyeret. De nem esznek belőle, megmutatom. Megmutatjuk. Meg kell markolni azt a gyeplőszárat s aztán gyühé! Neki. Mikor talyigás voltam, mindig a fiákereseket átkoztam, hogy mennyit keresnek. Most ez a lovatlan szekér sodorul elébem; nem baj, ezt is legyűrjük. Csak meg kell jól markolni azt a gyeplőszárat. - Csak olyan olcsó ne volna ez a villamos - tűnődött közbe Mihály, a legügyesebb Deák-fiú. Akkor indult épen meg a városban az első sárga villamoskocsi. A bérkocsi-állomáson borzalmas átkozódások keresztvízével keresztelték meg a modern és fürge riválist. Az öreg Deáknak is fájt a dolog. Harminc éve lesz maholnap, hogy először kiállott a piacra; de ilyen jégverés még nem verte le vetését, mint ezen a tavaszon. Megjelent a lovatlan, bőgő, sárga szekér. - Eh, olcsó, nem olcsó, mi közöm hozzá! Hamarabb megfordul az én jó két lovam az erdőről, mint ez a koporsótetejű masina. Se nem gőzös, se nem kocsi, se nem szekér. Csak olyan nyavalya. Fene rágja meg. Felállt az eperfa alól, hátrament az istálló ajtajába s boldogan nézte vidáman abrakoló lovait. Ezeknek nem kell sínvas, gondolta humorosan, mégis úgy viszik ezt a pesti kocsit, mint a villám. Megpacskolta a Gidrán csípőjét, a fekete sörényű Rablónak meg lucernát vetett a jászolba. És halk füttybe sírta bosszúját,'reménységét.