Diadalmas szerelem [antikvár]

Részlet a könyvből:A fővárosra ráborult az alkonyat. Nagy pelyhekben táncolt a hó. Az iró ott állt dolgozószobája ablakában és elmélázva nézett le a tér lázas, lüktető forgalmára. Szeretett ilyen csöndesen szemlélődni. A kandalló kellemes meleget árasztott a szobában.Fred Esp cigarettára gyújtott és belevetette magát a hatalmas karosszékbe. A cigaretta kék füstkarikái régi emlékeket idéztek elébe. Fájó, követelő emlékeket. Vera Santoff!Lehetséges, hogy husz év mult el azóta, hogy utoljára csókolta meg Vera üde, piros száját? Husz éve, hogy ő, Fred Esp, kétségbeesett, vad gyűlölettel szivében, kimenekült az életbe? Husz éve, hogy Vera igy szólt hozzá: - El kell válnunk, Fred. Mind a ketten szegények vagyunk. Mi lesz belőlünk? Mire téged fölfedeznek, mind a kelten megöregszünk. Én nem tudok nyomorogni. Légy okos, Fred! Csókolj meg, utoljára. Fred keserűen, dacosan rázta fejét. - El tudnál tőlem szakadni, Vera? El tudnál hagyni engem? Komolyan el tudnál hagyni?