Dicsőségre ítélve / A zöld árnyak szigete [antikvár]

Kiadói borító szakadozott.
A lány a bejárat előtt, az árnyékban várta. Kozeta magas volt, egyenes és szép, ahogy mellette ment. Nem beszélt. Christy szinte hitvestársának érezte magát. A hotelben a lány elhaladt a portásnő mellett, anélkül hogy ránézett volna, és királyi tartásban ment föl a lépcsőn. A szobában Christy becsukta az ajtót, megfordult, s látta, hogy a lány őt nézi. Nehéz volt olvasni a vonásain, de tekintete tiszteletet sugárzott. Szinte dacosan nyitotta ki ruhája elejét. Lassan vált szenvedélyessé, de aztán egyszerre olyan lett, mintha Christy valami rejtett forrást érintett volna. Rekedten mondott valamit a saját nyelvén, és erősen viszonozta ölelését. A csúcsponton mély kiáltást hallatott és ismét görög szavakat hadart. Néhány perc múlva Christy, miközben ott feküdt mellette, és hallgatta mély, csendes lélegzését, megfogta a vállát és azt mondta: - Ide hallgass, jövő hónap negyedikén El-Alameinnél az én zászlóaljam, az ötvenötösök, megtámadja a németeket. Az első két németnél, akit lelövök, azt fogom mondani: Kozeta fivéreiért. Igérem. A léány hozzáfordult, gyöngéden megcsókolta, és azt suttogta: - És a harmadikat, Kozetáért... A kitűnő ausztráliai író két világsikerű háborús regénye egy kötetben.