Dohány I-II. [antikvár]

Részlet az I. kötetből: ELSŐ RÉSZ A szüret már vége felé közeledett. A szőlőtáblák közt megbúvó apró villákból és vályogházakból hol daloló csoportok vidám, pattogó éneke, hol magános és bánattal teli dallam szállt a kéklő ég felé. Lágyan sütött a nap, s a villák köré ültetett eperfák, körtefák és birsek a szellő minden fuvallatára sűrűn hullatták leveleiket. A szőlők raffiávial felkötött sárgáspiros vesszei roskadoztak a bőséges termés alatt. A fák közt, a homokos és porhanyós földön ide-oda cikáztak kosaraikkal a fiatal szüretelők. Nevetgélteik és incselkedtek egymással. Időnkénit túlságba is vitték a jókedvet, s az öregebbek ilyenkor megpirongatták őket. A pamid-szőlőt durván öntötték a puttonyokba és kosarakba, de a borostyánkő-sárga „bolgár"-t meg a hamvaslila muskotályt gondosan sorba rakták a lapos ládácskákba, hogy aztán korpa közé tegyék, ott azután késő őszig eláll. Amikor összegyűltek a kádak körül, vagy leültek falatozni, szőlőszemekkel dobálták egymást. Féktelenül zsibongtak, évődésük már szinte szenvedélyes köteke-déssé vált: érezték, hogy a nap, a szerelem és az édes gyümölcsök mámora csak néhány napig tart. Irina, az egész városban ismert rendőrőrmester,