Dolores [antikvár]

Kiadói borítója hiányzik. Egy lap széle kissé rojtos.
A világirodalomban mindenkor eseményt jelent H. G. Wells egy-egy új írása. Ez a könyv egyike Wells utolsó regényeinek. Regény? Csak annak a műfajnak látszik, ám azután, hogy az ember belemélyed, egyre inkább arra eszmél, hogy talán nem is regény, hanem valami új, különös műfaj. Írás, amelyet nem lehet beskatulyázni sehova. Lassan formálódik ki szemünk előtt Dolores kérlelhetetlen, hiú, rossz, szenvedélyes, abszurd alakja, - ezt a portrét férje festi meg, a gúnyolódás, gonoszság, csodálkozás izgató és szórakoztató színkeverékéből. Az olvasóban felmerül a kérdés: Dolores miért ennyire Dolores? Miért viselkedik úgy, ahogyan viselkedik? És az emberek nagy átlaga miért érez örömet, ha megbánthatja, megalázhatja embertársait? A főszereplő gondolatköre néha szorosan odasímul Doloreshez, néha kiszélesedik és átöleli az egész világegyetemet, biológiai, szociológiai, sőt, teológiai térre is kiterjed. Foxfielddel, a fantasztikus biológussal a boldogságról beszél; vitázik egy nőgyűlölő horgásszal; vitázik Szent Pállal is, aki bretagnei útján képzeletében melléje szegődik. Dolores egy napon váratlanul meghal. Férje túlnagy mennyiségű altatót adott be az asszonynak, - véletlenül, vagy megfontoltan, képtelen eldönteni, de meglepetéssel érzi, hogy mennyire megkönnyebbült a haláleset után. Megkönnyebbült, ám - rettenetesen nyomja az egyedüllét. Visszatér Párizsba, még mindig filozofálva, most azonban már nem a gonoszságról, hanem a magányról. Doloresszel még egyszer találkozik, ez a találkozás azonban már képzeletbeli. Különös, fanyar és elgondolkoztató írás Wells új regénye. Nem a tömegek, hanem a kiválasztottak könyve. Talán éppen ezért volt külföldön rendkívüli siker.