Dózsa György szerelmei [antikvár]

eredek, erdőségekkel borított bérc tetején állt Vár-hegyes romba dőlt vára. Várhegyes alatt, délre, mintegy hatezer lépésnyire Makfalva terült el a lankás hegyoldalon. A Dózsák szántóföldjei egészen a Várhegyes alá nyúltak. Jól ápolt út vezetett a Várhegyes alatt kelet felé, néhol eltűnt, néhol előbukkant a rengetegből.Dózsa György harminc körül járó, zömök, barna hajú, barna szemű, izmos, tagbaszakadt férfi volt. Nőtlen. Özvegy édesanyjával s az öccsével birtokolták a Várhegyes alatti Dózsa-udvarházat és a hozzá tartozó erdőket, legelőket, szántókat.Késő délután volt, az erdő fölött már lefelé hanyatlott a nap. Dózsa egy medvebőrt feszített fel éppen mogyoróvesszőkre, ezzel bajlódott a tornácon, mikor megszólalt Mihály, az öreg szolgáló:-Nézzed csak, uram. Miféle emberek jöhetnek odalent?Dózsa ellenzőként a szeme fölé tartotta a kezét, s lenézetta völgybe. Tarka népség vándorolt keletre az úton. Ameny-nyire kivehette, férfiak, nők, gyerekek vegyesen. Mi történhetett, kik lehetnek, nem tudta kitalálni. Rádobta a medvebőrt egy székre, s a szolgáló felé fordult.-Eredj csak, Mihály. Hozzad ki a kardom meg a kürtöm. Lemegyünk és megnézzük.A szolgáló szaladt, majd visszajött, és indultak lefelé. Nehezen ment, csak a csizmasarokkal lehetett ereszkedni. Csúszni. Közben bokrokba, ágakba kapaszkodtak. Ott