Drága Jázmin [antikvár]

Adam de Marisco meghalt. Egy perce még ott ült otthonának hatalmas dísztermében: körülvette az ünnepre egybegyűlt família. Három mostohafia, két mostohalánya családostul? unokák és dédunokák töltötték meg a termet, melyben az imént még hangos kacagás hallatszott. Adam kacagása Adam de Marisco ugyan nyolcvannégy éves is elmúlt, a nevetése mégis hangosan viharzott, amikor épp jókedve volt. Legutolszor a vaskos tréfa fakasztotta hahotára, amit a menye, Valentina Burke súgott a gülébe. Adam megtörölte a szemét, majd a felesége keze után nyúlt, és kedveskedve megcsókolta. Ezek után körülnézett, rámosolygott a körülötte állókra, és így szólt: - Isten áldjon mindnyájotokat, kedveseim! - Oroszlánfeje a mellkasára hanyatlott, és a hallban hirtelen halálos csend lett. És Skye, a felesége tudta! Adam ajka épp hogy érintette a bőrét, amikor döbbent rémülettel látta, hogy a kék szempárból hirtelen kiszállt az élet. Ó, Adam, Drága, legdrágább szerelmem, hogy hagyhatsz így el engem', jajdult fel magában Skye. És mégis, milyen fönséges halál volt ez! Adam nem betegeskedett, nem szenvedett, úgy távozott el közülünk, hogy még meg is áldotta őket. Milyen jellemző volt ez Adamre! Nagy szíve mindig is túláradt az irántuk érzett szeretettől. Isten különös kegyelmeként úgy halhatott meg, hogy mindenki körülötte volt, akit szeretett.