Duett [antikvár]

PROLÓGUS Nyugat-Queensland, Ausztrália, 1997 A reggeleket szerette a legjobban. A reggelek mindig ígértek valamit, amit az esték már nem tudtak: frissességet, kezdetet. A kerti munkákat igyekezett reggel elvégezni, mielőtt a perzselő napsütés pirosra égetné a bőrét. A délutánok arra szolgáltak, hogy a ventilátorok hűtötte szobában szenderegjen, vagy hideg chardonnay-t iszogasson a teraszon. A reggelek a kertészkedésről szóltak, és arról, hogy elsétál a postájáért. Ha már ilyenkor is elviselhetetlen hőség uralkodott, vagy ha nagy ritkán esett, kocsiba ült. A postaládákat egy kilométer távolságra szerelték fel a házától. Ma a sétát választotta, nagyon hiú volt az alakjára, nem mintha közel s távol lenne itt egy élő lélek. Itt kint heti háromszor érkezett a posta, a levelesládáját általában dugig tömve találta. Most viszont csak egy levél várta egy egyszerű, fehér borítékban, a feladó nem nevezte meg magát. A címzést szarkalábas betűkkel rótták rá: Penelope Bright, Mununja, Queensland, Australia, 4940. Szórakozottan szakította fel a borítékot a mutatóujjával. Duplán összehajtogatott, egyszerű levélpapír hullott ki belőle. Egy kakadupár repült el fölötte kiterjesztett szárnyakkal a vakító napsütésben. Kinyitotta a levelet, amely egyetlen sorból állt. Tudok mindent Angié Smithről. Megfogod kapni, amit érdemelsz. Mintha egy jeges kéz szorította volna marokra a szívét. A levél kihullott a kezéből, meg kellett kapaszkodnia a postaládában, hogy el ne essen. A boríték a múlt éjszakai vihar után maradt tócsák egyikében landolt, a kézzel írt címzés kezdett szétfolyni rajta.