Édesanyám [antikvár]

Részlet a könyvből: Ha meghalok, tegyétek ezt a könyvet a szivemre és vele együtt temessetek el. Mert anyám szivével van tele. Buda, 1941 tavaszán. B. J. "Édesanyám! Nézzen csak idei Nagyon rosszul aludtam az éjjel, sápadt vagyok. A szemem is olyan mély üregben ül, no hiszen nem csoda, negyvenegy év Drágám, negyvenegy. Ugye, kissé reszket a kezem is. Ó, milyen nagyon köszönöm. Idenézett. Már nem is vagyok sápadt. A szemem bekékült, akár a hittel teli ég. A kezem se reszket. Köszönöm mama, hogy idenézett. Édesanyám, nyújtsa csak ki a kezét. Egy könyvet adok. Könyvet. Magáról szól angyalom, minden betűjében magáról énekel. No! Lapozza fel. Könyv, angyalom, könyv. Én írtam, a fia. No lássa. Hm. Milyen jó sorsa van most ennek a könyvnek. Odaszorította a szívéhez. Odaszorította ahhoz a szívhez, amely alól kiszakadt a magam szíve is. Nincs jobb hely a világon. Ott kellett volna maradnom mindmostanig, mama, akkor nem szenvedtem volna ennyit, akkor jobb is lettem volna, többet is imádkoztam volna, meg aztán se bor, sem éjszaka, sem számon nem kért csókok nem ködösítenék a lelkem emlékezéseit. De elszakadtam a maga szívétől, idegen utak vittek el. Idegen árnyékok vetették rám a fátyolukat, sokat sírtam, mama, sokat virrasztottam, de azért a szíve melegét megőrizem kápolnák lépcsőin s a bűnökben is."