Édua áldozata [antikvár]

Részlet: Hálószobája kerevetén feküdt a király. Rosszkedvű lehetett, mert elaludni nem tudott; pedig a féléjszakát is átmulatta kún rokonaival. A délutánt, gyerekkorától kezdve, mindig szívesen töltötte heveréssel. Most pedig koradélután volt, tikkasztó, csendes nyári délután. Közben-közben heves fölkiáltásokkal zúgolódott valaki ellen. Meg nem nevezte, de minden, király körül való, méltóságot viselő főúr meg tudta volna mondani, ki zavarja a budai királyi vár urának az álmát: Fülöp biboros, fermói püspök, aki a magyar király tiltakozása ellenére már meg is érkezett Budára. Hogy jöveteiének mi volt a célja, III. Miklós pápa őszintén megírta: - Küldöm Fülöp fermói püspököt követemül Magyarországba, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szervia, Ladoméria, Galícia, Kúnország és Lengyelország szomszédos tartományokba: hogy az Ur nevében gyomláljon és ültessen, rontson és építsen. - Mi gyomlálni való van itten? - kérdezte indulatosan önmagától az ifjú király. - Rossz hajlamaid és bűneid! - kiáltotta valami belülről. - Azokat kiirtom én-magam! - Gyönge vagy! - feleselt a belső hang. - És mi rontani-való van itten? - indulatoskodott megint a király. - A tiszamenti kún-sátrak! - felelt dacosan a belső szellem. - Mi köze azokhoz a pápának? - Kérdezd meg Krisztustól!