Effi Briest [antikvár]

lapélei néhol foltosak, könyvtest deformált
Theodor Fontane a német realizmus túlzás nélkül óriásnak nevezhető írója. Az Anna Kareninával és Bovarynéval mind témájában, mind jelentőségében és szépségében párhuzamba állított regényéről Thomas Mann így írt: "Az európai elbeszélőpróza királyi ékszere". Tolsztoj és Flaubert hősnőjéhez hasonlóan a vidéki kisnemesi sarj, Effi Briest is a szülők által elhatározott házasság rabja lesz, mégpedig szinte még gyermekként: tizenhét évesen. Főhivatalnok férje, a természetellenesen merev és rideg porosz báró mellett az élénk, vidám lányból búskomor, nyomott hangulatú asszony lesz. Nem csoda hát, hogy a magányból kitörési lehetőséget keresve "bűnös" szerelem ébred benne egy helyi világfi, Crampas őrnagy iránt. A hűtlenséget férje a társadalommal összhangban végletes módon elítéli, és válasza is szenvtelenül végletes: párbajban megöli az őrnagyot, Effit pedig eltaszítja magától, és megtagadja tőle cseperedő leánygyermekét is. Effi az érzéketlen kor álságos erkölcseinek áldozata lesz: valósággal elsorvad a magánytól. Hiába a megmaradt néhány hű barát szeretete, a szülői házban hosszú betegség vet véget Effi Briest életének. Ám a történet tragikus végkimenetele mégis felemelő: a halál percében kimondott megbocsátás gesztusa annak megbékítő felismerését jelzi, hogy a történtekért nem kizárólag ő felelős, nem ő az egyedüli bűnös, hanem a társadalmat és annak konok maradiságát, hamis és szintúgy vétkes erkölcsösségét példázó férje is.