Egérút... [antikvár]

Első fejezetA leíró iroda olyan kicsi volt, mint tulajdonosának, Mrs. Ellen Farrnak a reménye arra, hogy valaha is kievickélhet abból a kátyúból, amelybe élete jutott. Mert mire is számíthat egy közel negyvenéves nő, akinek már két elfuserált házasság van a háta mögött és húszéves fia keseríti az életét?Az első férjét nagyon szerette, de a boldog házasság nem tartott sokáig. Abban a pillanatban múlt el, amikor férjének elújságolta, hogy gyermeket vár és az elhúzta a száját. Ellen szemében a gyermek olyan csodának számított, amelyre senki nem reagálhat száj húzással, különösen akkor nem, ha az illető a legnagyobb szerelme és egyúttal a férje is.Ellen szemében nemcsak azért számított a világ legnagyobb csodájának a gyermek, mert nőnek született, hanem mert őt semmibe vették a szülei. Nem ismeri őket, pedig talán ma is élnek. Még mielőtt az eszét tudta volna, ottfelejtették egy lebuj-ban. Intézetbe került, ahonnan hatévesen adták ki először neveiőszülőkhöz. A családban élt két saját gyermek is, akik nála kisebbek voltak, és mi sem természetesebb, mint hogy ő legyen a kismamájuk. Ha éjjel sírtak, neki kellett vigasztalni, teával megitatni, álomba ringatni őket, mert nevelőszülei-ahogy felnőtt ésszel megértette - csakis azért vették magukhoz, hogy helyettesítse őket a gyerekszobában. Alig nyomott többet pár kilóval a rábízott gyerekeknél, de sosem érezte, hogy terhére lennének, hiszen hozzábújtak, tőle vártak segítséget, szerették. Akkor érezte először, milyen csodálatos érzés fontosnak lenni valaki számára. Adni valamit a nincsből. A rajta lévőn kívül nem volt egyebe, de a szíve tele volt szeretettel és vágy-gyal, hogy minél többet adjon. Adni vagy kapni, mindegy.