Égig érő palatábla [antikvár]

Az öregember jól benne járt a korban, éppen betöltötte a hetvenet. Haja, bajusza azonban nem fehéredett meg. A bőre lett feketébb, mintha vénségére ki-kifeküdt volna a napra. Ha nem ismernék a faluban és az egész völgyben, cigánynak néznék, annyira készül, igazodik az öröksötét éjszakához. A bőre repedezett meg, ugyanúgy, vagy még jobban, mint nagy szárazság idején a föld. Magas, vékony ember, nem mozog nehézkesen, bár a lába már fárad. A szíve és a tüdeje viszont jó. Jól bírja a strapát. Napjában többször is kimegy a kertbe, ha meg kedve tartja, az egész határt bejárja. Persze csak a faluhoz tartozót. Mert hat község állt össze egy szövetkezetben. A megnagyobbodott határ már sok lenne neki. Csak az ismerős földeket barangolja be, amikor rájön a mehetnék. A méhecske is tudja, meddig repülhet. Addig megy el, ahonnan még visszatalál. A dombokat azért szeretné elsimítani. Pedig akkor Gömörországot törölné el a föld színéről. Hiába, nem bírja már úgy az emelkedőket. A síkság felelne meg neki, a könyvekből ismert alföldi rónaság. Helyet cserélni azonban nehéz. Elhagyni a megszokottat szinte lehetetlen. Inkább jöjjön a halál. Persze nemcsak a dombok ijesztik az öregembert. Még a saját padlása is ijeszti. Mert oda is fel kell másznia néha. Nem ő találta ki, hogy a limlomnak padláson a helye. Egyik-másik állat télirevalót gyűjtöget, mint például a mókus, amely legalább egy zsáknyi mogyorót tárol magának, elrejti a föld üregében vagy egy korhadt fa odvában, aztán rá jár, míg ki nem tavaszodik. Az ember is hasonlóképpen csinálja. A padlásra hordja fel mindazt, amire még szüksége lehet az életben. A padláson gyűlik a mindenféle hasznavehetetlen kacat, feleslegessé vált szerszám, ott rozsdásodik a kasza, a sarló, ott porosodik a guzsaly, a fejőszék, a járom és a petróleumlámpa. Ott árválkodik az elhasználódott csizma, bakancs, öltöny. Az ember nem dobja ki, hátha szüksége lesz még valamire. Hátha kerül olyan helyzetbe, hogy jól jön a már egyszer levetett és megőrzött gúnya Dicséri az eszét, hogy a palatáblát sem dobta a szemétbe. Pedig csak az alsóbb osztályokban használta, amikor a Sárospatakról falujukba jött tanító olvasni meg számolni tanította. Ahogy öregszik az ember, úgy élesedik az emlékezete. Haláláig nem felejti el, hogy az első osztályban húszig számoltak, a másodikban százig, a harmadikban meg már ezerig. Az ötödik