Égnek a mécsek [antikvár]

Részlet a könyvből: A fehéren hallgató erdőség tövében fehéren és hallgatva ültek a bubostetejü, egymáshoz simuló házak. Apró ablakszemeik nyugodtan néztek bele a puha csendbe, kiváncsiság nélkül. A gyöngyszürke ég alatt ugy emelkedett a bükkök hóboritotta koronája a csend fölébe, mint egyetlen hatalmas, szikrázóan fehér kupola. A tisztások szélén a fiatal fák ágai földig hajoltak terhük alatt; a metsző hidegtől kristálytisztán csillogó levegőben finom ezüstpor szitált egy felrebbent madár röpte nyomán. Mint egy vertezüst-csipkére álmodott mesebeli tájék, szépséges fehéren fénylett és hallgatott minden. Az erdészház cserépkályhás, agancsdiszes uri ebédlőjében, a piros porcellánernyős függőlámpa fénye alatt vidám névnapi társaság ült együtt. Zsinóros ruhákban szépszakállas, szépszál férfiak; magasra feltornyozott hajfonatos asszonyságok, turnürös ruháik kényelmetlenségében kevélyen ülve; nádszálkarcsúra fűzött fiatal lányok, finom arcuk csigákba csavart halántékfürtök keretében - és még egészen éretlenkék is, bugyogócskáik arasznyi csipkéjével szoknyájuk szegélye alatt.