Égő csipkebokor [antikvár]

Az állomáson, Poprádon csakugyan várta a jegyző fia. Az előbbi jegyzőt, az öreg Csudayt a hadisegély és a jegyek miatt a forradalomkor elkergették. Papucsban és hosszúszárú gatyában lépte át a hátsó kerítést. a falu elhordta, kiette, megtépázta a házát, pedig új szerzet volt a lakása kívül is, belüli s. Éppen a fekete aratáskor, tizennégyben teremtette magának Csuday. Helyette már a csehek bevonulása után jött ez az új jegyző. Nem látszott a cselekedetein, a szaván, a jó bokros bajuszán s a makrapipáján, amely ki nem szakadt a szájából, hogy ne magyar volna. Az bizonyos, hogy tudott szlovákul s azért nevezték ki Gesztetébe. Gózon volt a neve, titokzatosan Jakab hozzá, egészben Gózon Jakab. Az asszonyok ki is magyar lehetett, előbbitől kapta a csúf keresztnevét, utóbbitól a Gózont, s most azért nem bizonyos, hogy micsoda őkelme. A jegyző fia Prágában tanult az egyetemen, orvosnak készült. Jóképű, erős fiatal úriember volt. Egyszer sokat táncolt valahol a nagyvárosban, s mikor hajnalban menni készült hazafelé, nem találta a télikabátját. Nem tápászkodott, nem kereskedett sokat, fogta magát és kiskabátban ment haza a hideg reggeli télben. Utána kiadósakat köhögött, arca kétoldalt behüppedt, a mellébe csipegő madár költözött. A Tátrában időzött mostanában, onnan írta Bódi Gyurinak, hogy az állomásra is kimegy eléje.- Hogy utazott, Gyuri? - kérdezte a vonatból lelépő legényt.- Köszönöm, jól.- Fűtve volt a vonat?- Nagyonis. Akkor is dőlt a meleg a fűtésből, ha hidegre állítottam.