Egy apró részlet [antikvár]

Nem mozgott semmi, csak a délibáb. Hatalmas, kopár dombok hullámai követték egymást a távoli ég felé, némán remegtek a délibábban, az éles délutáni fény majdnem elmosta a vonalakat, amiket a halványsárga emelkedések rajzoltak ki. Csak ezeket a halvány vonalakat lehetett érzékelni a dombok gerincén, céltalanul kanyarogtak, emelkedtek és süly-lyedtek, csupán elszáradt növények és a lejtőket foltozó sziklák árnyéka szakította meg végtelen folytonosságukat. Ezeken kívül semmi, de semmi, csak a száraz Negev sivatag hatalmas tágassága, melyet a rekkenő augusztusi forróság tartott fogságában. A dombtetőn állt, távcsővel pásztázta az előtte kibontakozó tájat, az élet egyetlen jeleként távoli kutyaugatás és a tábor felállításán dolgozó katonák lármája hallatszott. A vakító fényesség égette ugyan a szemét, mégis pontosan próbálta követni az ösvényeket és a barázdákat a homokban, helyet változtatott, felkapaszkodott egy-egy magaslatra, hogy onnan távolabbra látva folytathassa megfigyeléseit. Mikor elvette a távcsövét a szeme elől, gondosan letörölte róla az izzadságcseppeket, és óvatosan a tokjába csúsztatta, majd utat vágott magának a délután egyre elviselhetetlenebb levegőjében, vissza, a tábor felé. Amikor ideérkeztek, két teljesen épen maradt barakkot találtak, egy harmadik falmaradványai is