Egy asszony három élete I-II. [antikvár]

Részlet: "Személyesen nem ismertelek, de gyerekkoromban gyakran törtem diót a sírköveden. Ez a kő még most is ott van a többi között, elődeim emelték őket Isten dicsőségére és az elhúnyt rokonok emlékére. A legtöbb sírkő ebben a családi parcellában drágább és előkelőbb, mint a tied, de valami megmagyarázhatatlan okból mindig a te emlékkövedet szerettem a legjobban valamennyi között. Most, hogy már tudom rólad mindazt, amit azóta megtudtam, szinte azt kell hinnem, hogy szellemed, bátorságod, egyéniséged néhány atomja ott rezgett még a levegőben örök nyugvóhelyed körül és mágneses erővel magához vonta azt a kislányt, aki akkor voltam. Még most is emlékszem rá, hogy a század elején egy nyári napon szeretetem és hódolatom jeléül egy négylevelű lóherét tettem a sírodra. Így köszöntöttem erős lelkedet, mely a mult században szembeszállt az egész világgal, hogy kivívja igazát; nem mindennapi eset volt ez és annyira felkavarta a közvéleményt, hogy még egy francia király trónja is megingott bele."