Egy boldog élet [antikvár]

Rzekudéban születtem, igo8-igio-ben, nem tudom pontosan Ezt írta, s akkor, a bizottságban, valamennyiünk szeme megakadt rajta. Két évig született, vagy mi? Csak akkor derűit ki, mikor meghívtuk a pályázati bizottságba, hogy a háború elpusztította Rzekuciét, s leégett a plébánia is, valamennyi irattal együtt. S ha már egyszer keresztlevél nélkül maradt, írástudatlan szüleinél, hét apróság közt, száműzetésben, ahol a régi dolgok hamarabb elmosódnak, összezavarodnak, hogyan találhatta volna ki később, melyik évben született? Nem említettem volna ezt az apróságot, ha nem lenne az egész írás olyan, mint az első mondat: első pillantásra különös, de aztán egészen egyszerű. Sőt gyakori. Lépten-nyomon megkezdett s félredobott töredékekbe botlunk. Nem magyarázza meg ezeket, hiszen az ő számára természetesek, s úgy adja elénk a rendkívüli dolgokat, akár egy pohár vizet. Neki szabad - a saját életrajzában. De vajon megtehetjük-e ugyanezt mi is, akik helyette írunk? Szabad-e nekünk bármit is nem tudni, fehér foltokat hagyni a ránk bízott elbeszélésben? S ha még ráadásul ez az elbeszélés egy olyan emberről szól, akinek ezrekkel kell felérnie - s ez éppen a boldog Szczensny (a név