Egy ember ment a hídon, veres zekében [antikvár]

Ez ​a regény nem történelmi átélés, pusztán csak irodalom kívánna lenni. Hogy a szerző e jámbor szándékával célt ért-e, avagy sem, arról az olvasó hivatott dönteni. Sem a hely, sem az idő nincsen térközbe szorítva. Maga a szöveg épp hogy csak sejtet némi eligazítást. Inkább betájol, semmint pontosít. A cselekmény a reneszánsz korhoz ízül, helye pedig a mediterrán térség. Ám mindez csak elnagyolt. Marad lényegül a puszta irodalom. Ha mégis erőltetnők, a főhős szülővárosának előképe talán Toledo, ahol műhelye valamiképp a Greco rendetlenségét tükrözi. A híd, amelyen a veres zekés átmegy, ezesetben a Tajot átívelő Puente San Martin lehetne. Túlpartjáról, Pedralbából indul hegynek fel az út Madrid felé. Mindez bár lehetséges, tulajdonképpen mégsem az. Nem is lényeges, hogy az legyen. Az egyheti járás a székvárosig egy inkább már toszkán tájon visz keresztül, az uticél pedig a korai Mediciek Firenzéjére emlékeztet. A még Savonarola előttire. Főtere is a Palazzo Vecchio és a Loggia dei Lanzi kettősével. Hasonló kötődésre utal a rokonszenves haramia neve is: Lorenzaccio. A XIX. században írt Musset-színdarab hősének jellegzetesen reneszánsz neve. Magatartás tekintetében pedig amolyan a reneszánszba tévedt Robin Hood, egy Fra Diavolo mediterrán beütésével. Zsákmányát a rászorulóknak osztó, inkább rokonszenves betyár. Bár vér is tapad a kezéhez. Nevezett név egyébként nemigen szerepel. Kivéve a hősnőét: Glorietta. Pusztán irodalmi fantázia. Már az is kérdéses, előfordult-é egyáltalán női névként? Szent Gloriettát a hagiográfia nem ismeri. A császár talán V. Károlyról mintázva, a Tiziano festette formában. Magába zárkózott és gondterhelt, akinek terhére van az uralkodás és a vadászat, de lehetett az olasz reneszánsz bármelyik alakja: nemcsak egy Medici, hanem akár egy Gonzaga, egy Montefeltro, vagy egy Farnese. A főkancellár alakjának – és sorsának is – talán az V. Károlynál két nemzedékkel későbbi condeduque de Olivares lehetne előképe, míg a bajkeverő, különc krónikás az V. Károly korabeli aragon Zuritára emlékeztet.Főhősünk, a festő, és a címadó veres zekés hírnök egyaránt névtelenek. Mindkettő irodalmi alak, akárcsak a mellékszereplők legtöbbje: a vámos, az alabárdosok, a kanonok, vagy az Arany Oroszlán fogadósnéja. Mint tipológia ők is létezhettek volna, persze valahol, valamikor.