Egy haza - Két ország III. [antikvár]

CSAPODY MIKLÓS „Aztán csak kapott, uram?" Hogy élete adok-kapokjában hogyan állt helyt Szász István Tas főorvos úr, a néhai kolozsvári vitéz dr. szövérdl Szász István és Hort Ida fia önmagáért, az övéiért, barátaiért, betegeiért és a ma-gyarságért, és hogy ez a cselekvő és hosszú pálya valóban csak a nyers adok-kapok létharcában futott-e és tart mindmáig, megfelelnek rá a könyvek, köztük ez a harmadik is. De hogy tudjuk, mibe fogunk, íme a naplót, útirajzot, nyílt levelet, glosszát s szükség szerint még politikai beadványt is író, előadásokat tartó, laudációt, gyászbeszédet és köszöntőt mondó, mindenekelőtt pedig emlékező Szász István Tas, SZIT és Tasi jellegzetes önfényképe: „Erdélyben születtem, a kisebbségi sorsot tudatosan vállaló és formálgató értelmiségi családban. Előző emlékeim ellentmondásos, tragikus évekre nyúlnak vissza, szorongások, félelmek és képmutatás közepette cseperedtem fel, és eleve legyözötten kezdtem az életet, küzdöttem eredménytelenül és aztán visszavonultam reménytelenül. Most teljes kényelemben szenvedek." Igaz, hogy a „hazájában országot cserélni kényszerült", illetve „visszahonosított" erdélyi magyar orvosnak „adventi levelei" (az első könyv) és remek, személyes családtörténeti, mi több, különleges kortörténeti értékű emlékirata (a második könyv) után most egy másfajta és sokműfajú gyűjteményét tartjuk a kezünkben - de ezen a tarka, ám erős szöveten is, mégis átüt az emlékezés. Pontosabban szólva nem is átüt, de éppen ez a legerősebb, legtartósabb alapanyaga, hiszen az emlék is sokkal több önmagánál, lévén az emlékvilág tudatos emberlétünk gyökérzete, s ha a nemzet nyelvében él, akkor az ép személyiség az anyanyelven megrögződött, anyanyelven kifejezett emlékezésben létezik. Ez lesz egyszer majd emlékezet, hogyha fönn is marad. Jobb, ha ennek az élőbeszédnek a szerzője még idejében bevallja a kedves és talán figyelmes, érdeklődő Olvasónak: mikor e sorokat írom, Szász István Tast még nem ismerem személyesen, de erről majd később talán. S bár a zsákban nincsen macska, azért teszem meg mégis ezt az előzetes, tárgyilagos „önbevallást", mert csakis arról írok alább, amit olvastam, és amit jó szívvel