Egy hivatás története [antikvár]

Enrico Ghislieri Spanyolországban született. Apja nagyiparos volt. Anyja olasz nemesi családból származott. A kis Enrico bizony sok bosszúságot és izgalmat okozott édesanyjának. A jó mama legalább is ezt mondta, de a hat éves kisfiú mindig tudta, hogy ezt nem kell túlkomolyan vennie. Édesanyja ezzel is csak fékezni akarta vadságát, szenvedélyes természetét. Volt Enricóban valami vad erőszakosság. Azt szerette volna, ha mindenki az ő akaratának vetné alá magát, azt kívánta volna, hogy minden kívánsága azonnal teljesedjék. Ha két testvérével játszott, nem soká tartott az öröm; egy-kettőre összekapott velük és a mulatság mindig könnybefult. Persze, ha sírni látta testvérkéit, mindjárt megbánta durvaságát és bocsánatot is kért tőlük. Gyakran ő maga törülte le könnyeiket és könyörögve nyugtatgatta őket, nehogy mamájuk meghallja sírásukat. Ezt nem azért tette, mintha félt volna a veréstől, vagy a büntetéstől, hanem mert nagyon szerette az édesanyját és nem akarta megszomorítani. Sajnos azonban túlgyakran különbözött össze testvérkéivel és ilyenkor mindig a „gyengébb nem" szenvedett vereséget. Enrico pedig, a „zsarnok," diadalmaskodott, jóllehet a győzelmi mámor sem tartott soká.